2013. április 26., péntek

Ford Mustang - 50 év


Jövő áprilisban mutatják be a Ford Mustang legújabb modelljét. Bár a Mustang eddig az amerikai piac számára készült, most a Ford egy világpremieren mutatja be az új modellt. 

Nem véletlen az időzítés és a nagy előkészület: jövőre lesz ugyanis ötven éve annak, hogy megjelent az azóta már legendássá vált Mustang. Emellett egy másik esemény is okot ad az ünneplésre: eddig több, mint 8,5 millió példányban talált gazdára és a Flat Rock összeszerelő üzemben is elkészült egymilliomodik Mustang.
A Mustang első prototípusa 1962-ben készült el, ami egy kétüléses, középkategóriájú roadster volt. 

Ezt egy évvel később, 1963-ban újrarajzolták és négyüléses autóvá alakították. Ez az autó már nagyban megegyezett a később gyártásba került modellel. A Mustang 1964 április 21-én, a New York-i Világkiállításon debütált, és olyan jó volt a fogadtatása, hogy már az első évben 418 812 darab kelt el és 1,1 milliárd dolláros nettó profitot hozott a Fordnak (egy autó ára akkor 2368 dollár volt, míg átlagosan újabb ezer dollárt költöttek a tulajdonosok extra felszerelésekre).
Nem könnyű feladat egy ilyen modellnek új, méltó utódot tervezni.  A jövő áprilisban esedékes bemutatón kiderül, sikerül-e új életre kelteni a Ford legendáját. Az előzetes hírek szerint a Mustang 50 Európában 2,7 literes Ecoboost motorral kerül piacra.

2013. április 15., hétfő

Eco up!- a földgáz hajtású városi kisautó

A Volkswagen bemutatta az új eco up! modelljét, mely három- és ötajtós változatban egyaránt kapható, teljes egészében új fejlesztésű, 1,0 literes motorja a hajtóanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás terén egyaránt kiemelkedő értékeket produkál. 

Átlagfogyasztása 100 kilométeren 2,9 kilogramm, azaz 4,4 köbméter földgáz, ami kilométerenként csupán 79 gramm széndioxid kibocsátásának felel meg. Ez utóbbi, világszerte egyik legalacsonyabb mutatójával az 50 kW/68 LE teljesítményű eco up! a legjobb, "A+" energia-hatékonysági besorolást szerezte meg. Az eco up! már közvetlenül piaci bevezetésekor két német egyesülettől is elnyerte a 2012-es év leginkább környezetkímélő autójának elismerését: a "VCD Környezeti rangsor" összesített győzelme mellett a földgáz hajtású up! az "ACV-mobil Környezetvédelmi díjat" is kiérdemelte.

Ennél kedvezőbben jelenleg aligha üzemeltethető ilyen sokoldalú kisautó. Várhatóan a márkakereskedésekbe az év végén érkezik meg az eco up!. A Volkswagen Csoport a kilencvenes évek óta készít földgáz üzemű motorral hajtott járműveket.

2013. április 7., vasárnap

Venom GT, a világ leggyorsabb autója


Újabb rekord született a sorozatban gyártott autók végsebességét illetően. A Venom GT, 7 literes, duplaturbós, V8-as, 1244 lóerős motorral 427,6 kilométer/órás csúcssebességet ért el a kaliforniai NAS Lemoore légibázis kifutóján. 

A Venom GT-hez kötődik egy másik furcsa rekord is, 13,63 másodperc alatt éri el a.... 300 km/órát. 
Nézd meg a száguldozásról készült videót.